Az orvos válaszol
A sajtóban az elmúlt hónapokban szinte semmi másról nem lehetett hallani, mint erről a szörnyű kórrol, amely a bulvársajtó remé- nyei szerint emberek százezreinek halálát fogja okozni, ezzel ellátva őket több évre előre kiváló minőségű és mennyiségű címlap- fotóval. Persze, aki egy picit is járatos a témában az tudja, hogy ennek fele sem igaz, pontosabban a MÁSIK fele igaz, de az sem úgy. Így hát felkértük Dr. Vaan Der Beer-t a méltán világhírű, ámde annál kevésbé populárisabb "Alcholoviriologie for Dummies" c. esettanulmány szerzőjét, aki több évet töltött el borlibák között, hogy tanulmányozza a hírhedt kórt. - Anélkül, hogy a betegséget lebecsülném, jeleznem kell, hogy jelenleg több ezren élnek közöttünk, akik túlélték ezt a fertőzést. Mint minden betegség esetén - itt is a legfonto- sabb a tünetek időben történő felismerése. A tünetek önmagukért beszélnek, illetve egy idő után helyettünk. A szem elkocsonyásodik, a látás megromlik, és ezzel egy időben súlyos egyensúlyi zavarok törnek az emberre, meggátolva őt abban, hogy például a poharát egyenesen tartsa. Extrém esetben a csak a földhöz való teljes közeledés segíthet.

A fertőzött egyed társai által kiközösítve
A kifejlett betegség magával hozza a gyomor- tartalom napvilágra hozatalának ellenállhatat- lan kényszerét, rosszabb esetben a fertőzőtt egyed hangszálai is feloldódnak. Furcsa mó- don egyedül a szexuális étvágy nem csökken, sőt a fertőzőtt egyed, minden a környéken található ellenkező (rosszabb esetben min- degy milyen) nemű egyedet megpróbál páro- sodásra bírni.
|